Kifutó fonalak

Ebben a kategóriában a kifutó fonalakat egy helyen találod meg.

 

Ezek közös jellemzője, hogy egy idő után már nem kaphatók.

 

A kifutó fonalak között akad olyan, amiből még évekkel később is kapható egy vagy több árnyalat, de előfordul, hogy eltűnnek bizonyos árnyalatok, és ekkor derül ki, a gyár kifuttatta az adott színt.

 

Itt azokat a fonalakat találod, amelyek teljes egészében meg fognak szűnni. A gyártó raktárkészletének elfogyása után többé nem lehet beszerezni ezeket. 

A kifutó fonalak különböző árnyalatai nem egyszerre tűnnek el, egyes népszerűbb színek már akkor sem kaphatók, amikor kiderül, az adott fonal a következő katalógusban már nem fog szerepelni. Más árnyalatokból még hónapokig, egyes esetekben évekig van raktáron kisebb mennyiség.

Azt, hogy valamelyik fonal adott árnyalatával ez hogy lesz a jövőben, sajnos nem tudni.

Ezért is fontos, hogy egy munkához megfelelő mennyiségű fonalat vásárolj, ez a mondás nem csak a gyártók marketing fogása.

 

Ha a kifutók között szereplő fonal érdekel, írj! Meg tudom nézni/kérdeztetni, hogy van-e még raktáron az általad keresett fonalból.

Figyelem!

Nem minden fonalnál vállalom, hogy egy csomagolási egységnél (általában 500 gramm) kevesebb rendelése esetén beszerzem azt.

Ennek oka, hogy ha egy fonal kifut, korlátozott a színválasztéka, beszerezhetősége, és a "maradék" szinte eladhatatlan. Évekig is eltart, mire egy adott árnyalat utolsó 10-30 dkg-ja elfogy.  

 

Nézet:
Sorrend:
-29%
Raktáron
Raktárkészlet:
3 db
922149

Heads Up fonal - magenta 530

 

Kifutó fonal, utolsó darabok!

 

24 kis szálból álló, kellemes tapintású, akril-gyapjú keverék fonal.

 

Elég vastag, így nagyon gyorsan elkészül a sapka-sál vagy pulóver. Vigyázz, nagyon könnyen kedvenceddé válhat!

 

 

 

20% gyapjút tartalmaz, és egyáltalán nem szúr.

 

Nagyon könnyen lehet kötni és horgolni. 6,5 mm-es tűt ajánlanak hozzá.

 

 

 

Sapkára 1-2 gombolyag szükséges, mintától és mérettől függően.

 

 

 

Heads up sapka

 

Ez a sapka egy gombolyagból készült, női méret, és még maradt is egy kevés fonal!

 

 

 

 

1 059 Ft
1 498 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

Kezdete: 2023.02.03 A készlet erejéig!
Raktáron
Raktárkészlet:
2 db
727477

Letizia fonal

Kifutó fonal, utolsó darabok!

Nagy pamuttartalmú fonal, amely különleges szálszerkezettel rendelkezik, és ez még nem minden, mert ráadásul színátmenetes is.

A fotók nem adják vissza a fonal puhaságát. Kellemes fogású, közepes vastagságú, és nagyon, de nagyon szép színű a Letizia fonal. 

 

Pulóver, de sál és sapka is készíthető belőle.

Pulóverhez kb. 700 gramm szükséges a 40-es mérethez, 18*150 cm-es sálhoz 250 gramm, és 100 grammot ajánlanak sapkára.

Raktáron
Raktárkészlet:
1 csomag
728318

Lova fonal

 

Kifutó fonal, UTOLSÓ DARABOK!

 

30% gyapjútartalommal rendelkező, vastag, puha, finom fonal, egyenesen Olaszországból.

Puha, nem szúr, és nagyon érdekes a szálszerkezete.

 

A fonal alapszíne beige, neon narancs csíkokkal. Érdekes hatást keltenek a kész ruhadarabon a kis csíkok.

(A fonal eredeti ára 975 Ft/gombolyag)

 

A csomagban 150 gramm, 3 gombolyag fonal van.

 

 

 

Raktáron
Raktárkészlet:
2 db
219216

Tabby fonal - ciklámen - 36

Kifutó fonal, utolsó darabok!

Bársonyosan puha, finom fonal, melyből felnőttek, és gyermekek számára is sapkát, sálat, kiegészítőket készíthetsz.

Anyagszükségleti ajánlás:

  • 40-es méretű női pulóver 400 gramm,
  • baby pulóver 200 gramm, 
  • sapka 100 gramm
  • sál (18*150 cm méretű) 150 gramm

 

 

 

Raktáron
Raktárkészlet:
1 db
307681

Tabby fonal, orchidea - 35

Kifutó fonal, utolsó darabok!

Bársonyosan puha, finom fonal, melyből felnőttek, és gyermekek számára is sapkát, sálat, kiegészítőket készíthetsz.

Anyagszükségleti ajánlás:

  • 40-es méretű női pulóver 400 gramm,
  • baby pulóver 200 gramm, 
  • sapka 100 gramm
  • sál (18*150 cm méretű) 150 gramm

 

 

 

Raktáron
Raktárkészlet:
8 db
433620

Team Spirit - fehér-burgundi

 

Kifutó fonal!

A fonal különlegessége az, hogy festése "csíkos". Nem színátmenetes, hanem egy rész az egyik színnel, majd a következő rész a másik színnel van festve. A két szín váltakozik végig a gombolyagban, átmenetek és helyenként apróbb foltok nélkül.

 

A fonal alkalmas arra, hogy egy gombolyagból köss csíkos sálat, sapkát, pulóvert!

 

 

 

Raktáron
Raktárkészlet:
3 db
366261

Vivid fonal

Kifutó fonal!

Nagyon vastag, pihe-puha akrilfonal, amiből percek alatt lehet sapkát sálat horgolni vagy kötni.

A most nagyon divatos karon kötéshez is kiváló! Egy szálasan lehet kötni, ez lényegesen egyszerűbb, mint amikor két szállal kell dolgozni.

 

Gyerekek is meg tudják tanulni a karon kötést, fél óra alatt gyakorlat nélkül elkészíti egy ügyesebb kislány a sálat!

 

A karon kötéshez több videót is találsz a youtube-on. Arm knitting néven keresd! 

1 605 Ft
934988

Szakadásmentes fonal

Igen, ez a szakadásmentes fonal oldala!

Áruházunk egyik legkeresettebb terméke. Egy baj van, nem derül ki, ki és mit ért az alatt, hogy szakadásmentes fonal.

 

Ez a kifejezés ékszereket árusító áruházban található termék neve mellett, ahol kis karkötők vannak valamilyen szálból.

Lehet, ilyen karkötőt akarsz készíteni, és úgy gondoltad, a keresett fonalat szakadásmentes fonal néven lehet beszerezni. Rossz hírem van, ilyen nevű szál nincsen. Arról nem beszélve, ha elég erőt tudunk kifejteni, illetve, ha ismerjük a módját, mindegyik fonalat el lehet szakítani...

 

Ha a kedves érdeklődő tudja, mit keres, kérem, írja meg nekem is. Sok embert megkérdeztem, mi az a szakadásmentes fonal, de érdemi választ nem kaptam, konkrétan senki sem tudja, mi az.

Azokat a válaszokat pedig nem tudom elfogadni, hogy olyan kézimunkafonal, ami munka közben nem szakad el. Ez alap minden fonalnál. Ha külön rá kellene kérdezni, hogy kötés közben el fog-e szakadni, az régen rossz lenne.

 

Karkötőkészítéshez pedig ajánlom a pamut és poliészter viaszolt szálakat, illetve a nylon kordot.

https://www.fonalbolt.com/makramezsinor

 

 

 

 

Sorrend: